Jogi nyilatkozat
Magáncélú másolás
"A magáncélú másolást a hatályos szerzői jogi törvény szabad felhasználásnak minősíti. A szabad felhasználás azt jelenti, hogy a felhasználáshoz nem kell a jogtulajdonos hozzájárulását kérni, amennyiben a felhasználás az alábbi feltételek mindegyikének megfelel:- nem sérelmes a mű, előadás, hangfelvétel rendes felhasználására, és
- indokolatlanul nem károsítja a szerző, előadóművész, illetve a hangfelvétel (illetve klip esetében a klip előállítója) kiadó jogos érdekeit, továbbá
- megfelel a tisztesség követelményeinek." (Szjt. 33.§ (2) bekezdés)."
- a magáncélú másolásból közvetve sem származik anyagi haszon, (ha pl. egy DJ másolt CD-t használ, az általa másolt hanghordozó felhasználása közvetetten növeli jövedelmét)
- más számára még ingyen sem készíthető másolat számítógéppel vagy digitális hordozóra (írható CD)
Arról egyelőre folyik a jogi vita, hogy jogsértő forrás felhasználásval készíthető-e jogszerűen magáncélú másolat., azaz például az interneten elérhető, oda engedély nélkül nélkül feltett hangfelvételről készíthető-e legális másolat. A német Szerzői Jogi Törvény például úgy foglal állást, hogy csak jogtiszta forrás esetén számíthat a magáncélra készült másolat jogszerűnek."
Forrás: www.mahasz.hu
Bűncselekményt követek el, ha letöltök?
"A letöltés önmagában nem bűncselekmény, amennyiben a letöltés, azaz másolat készítés a számítógép memóriájába vagy egyéb adathordozóra (CD-R) magáncélú felhasználás céljára készül és meg is marad e keretek között."Forrás: www.mahasz.hu
Legális vagy nem legális?
Ma még nem létezik olyan technika ami kiszűrje a keresési találatok közül az illegális tartalmat, ezért ezt a látogatóknak kell megtenni és az azokhoz fűződő jogokat maradéktalanul be kell tartaniukAz ingyenzenekereso.hu mint keresőszolgáltató felelőssége
A vonatkozó törvény itt olvasható.A fenti törvény az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokban különbséget tesz a tartalom szolgáltató és a közvetítő szolgáltató között. Közvetítő szolgáltatónak az tekinthető, aki a mások által közzétett információk elérését biztosítja, változatlan formában. Az ingyenzenekereso.hu semmilyen kapcsolatban nem áll a találatok forrásoldalaival.
Az
ingyenzenekereso.hu egy keresőszolgáltatás (közvetítő szolgáltató), az
információkhoz anélkül férünk hozzá, hogy az mp3 fájlokat letöltenénk vagy
tárolnánk. Bár az Elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokra vonatkozó törvény
lehetőséget ad a keresőszolgáltatásoknak az ideiglenes, tárolásra a keresés
hatékonysága érdekében.
Az ingyenzenekereso.hu tárhelyén semmilyen jogsértő tartalom nem található.
Az Ektv. kimondja, hogy a közvetítő szolgáltató nem felel a más által
rendelkezésre bocsátott, a közvetítő szolgáltató által nyújtott információs
társadalommal összefüggő szolgáltatással továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé
tett, jogszabályba ütköző tartalmú információval harmadik személynek okozott
jogsérelemért, illetve kárért, amennyiben eleget tesz a 8-11. §-okban
meghatározott feltételeknek, és úgy jár el, ahogy az az adott helyzetben
általában elvárható. (Ektv. 7. § (2)).
Kapcsolódó linkek
- Mahasz.hu - Gyakori Kérdések
- Szerzői jogi törvény: 1999. évi LXXVI. törvény
- Elektronikus kereskedelmi szolgáltatások
- Artisjus: A szabad felhasználás esetei
- Artisjus honlapja
Egyéb észrevételeket ide lehet megírni.
